Konferencia - 2017. október 25.
Programterv
Időpont: 2017. október 25. szerda
Helyszín: Hotel Bara, (Budapest, Hegyalja út 34, 1118)Az Akkreditált Szervezetek Klasztere (ASZEK) a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal (NAH) együttműködésben konferenciát szervez az akkreditálás területén ez évben történt, illetve tervezett változásokról, az akkreditáltak és a hatóságok, illetve a jogalkotók közötti párbeszéd és közös nyelv jelentőségéről. A konferencián bemutatjuk a 2017-2018-ban kialakításra kerülő elektronikus NAH ügyviteli rendszer céljait, tartalmi terveit, az akkreditáció eljárásrendjének ez évi, illetve várható változásait. Bemutatkozik a Budapest Főváros Kormányhivatalához került mérésügyi hatóság. A közös szakmai nyelv és egységes értelmezés elősegítése érdekében bemutatjuk a nemzetközi metrológiai szótárt, valamint az akkreditáltak részvételének jelentőségét a folyamatok alakításában. A konferencia résztvevőinek lehetőségük lesz az előadásokon elhangzottak megvitatására, észrevételeik és javaslataik megfogalmazására is.
9.00 regisztráció
Levezető elnök: Dr. Ágoston Csaba, ASZEK elnök
10.00 |
Megnyitó Dr. Nagy Ádám, főosztályvezető-helyettes, NGM Iparszabályozási Főosztály |
10.15 |
E-akkreditálás; a kialakítandó elektronikus ügyviteli rendszer tervei Szórád Róbert, titkárságvezető, NAH |
10.35 |
Alkalmazási buktatók az elektronikus adatszolgáltatásban már működő rendszerek példáján keresztül Deák Miklós, minőségirányítási megbízott, FVM Zrt. |
10.50 |
A NAH eljárásrendek változásai és a tervezett változtatások Bodroghelyi Csaba, főigazgató-helyettes, NAH |
11.10 |
Kérdések, hozzászólások |
11.30 |
Kávészünet |
11.50 |
Metrológia és mérésügy Magyarországon - Minőségirányítási rendszerek Budapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti FőosztályánBudapest Főváros Kormányhivatala Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályán Kálóczi László, főosztályvezető-helyettes, Nagy Ádám, minőségirányítási vezető, Budapest Főváros Kormányhivatala, Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály |
12.10 |
A Nemzetközi Metrológiai Szótár A VIM 3 kialakulása és a magyar változat jellemzői. Kiss József, MTA-MMSz ny. igazgatója |
12.30 |
Összetett ipari mérőrendszerek hibáinak és mérési bizonytalanságának értelmezése Reményi Tibor, a MMK metrológiai szakértője |
12.50 |
Kérdések, hozzászólások |
13.10 |
Ebéd |
14.00 |
Az érdekképviselet németországi gyakorlata Mr. Anton Bloeth, vezérigazgató, Német Független Laboratóriumok Egyesülete |
14.20 |
Az ASZEK tapasztalatai Dr. Ágoston Csaba, ASZEK elnök |
14.40 |
Az Akkreditálási Tanács tevékenysége Dr. Sárkány Erika, AT elnök |
14.50 |
Tájékoztató a Szakmai Bizottságok tevékenységéről |
15.30 |
Kérdések, hozzászólások |
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, melynek díja: 15.500,- Ft + Áfa/fő
Az ASZEK tagjai számára a kedvezményes regisztrációs díj: 12.500,- Ft + Áfa/főTámogatási lehetőségek
Konferencia támogató: A támogató logóját elhelyezzük a konferencia programján, a weboldalon. A helyszínen roll-up elhelyezésére van lehetőség. Egy résztvevő ingyen vesz részt a konferencián. Ára: 100.000 Ft + Áfa
Kiállító: Kiállítói asztalt kap a konferencia helyszínen. Ára: 50.000 Ft + Áfa
Cégreklám: Roll-up kihelyezés a konferencia teremben. Ára: 40.000 Ft + Áfa
Szórólap elhelyezés: Szórólap elhelyezése a konferencián. Ára: 30.000 Ft + Áfa
További információk az alábbi elérhetőségeken:
Akkreditált Szervezetek Klasztere
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége
1024 Budapest, Keleti Károly u. 11/A.
Tel: 1/ 3507274; 0620/383-6242; 0620/9465-465
Web: www.kszgysz.hu; www.aszek.hu